Gyermek/kép

Gyermek/kép

A gyermekélet ábrázolása Peske Géza festészetében

2016. szeptember 11. - Támba Renátó

Peske Géza (1859-1934) képeit nagymértékben meghatározták gyermekkori emlékei. Gyermekkorára ő maga jóízűen emlékezett vissza, gazdatiszt apja korai elvesztése és a szegényen maradt család nélkülözése ellenére is. Olyan gyermek volt, aki „futkározott a hímes réteken, részt vett az aratók és kukoricahántók mulatozásaiban” (Salgói, 2007). Élete utolsó szakaszában Bodajkon élt ugyan, ám – a gyakran hallható „Bodajk festője” megjelölés ellenére – nem itt született, hanem Kelecsényen, 1859. január 22-én; itt érte az említett veszteség is. Tanulmányait – testvérének, Jánosnak köszönhetően – a pécsi gimnáziumban, majd a müncheni akadémiában folytatta, ezután Budapesten lakott. Csak ezután költözött Bodajkra, ahol haláláig (1934. május 19.) élt és alkotta kisméretű gyermekábrázolásait. Képei roppant népszerűek voltak: „műveit nem csak a magyar, hanem a német és angol lapok is szaporán reprodukálták, azonkívül fényképben és színes reprodukcióban is széltében el voltak terjedve, képeinek túlnyomórészét a londoni Wallis és a newyorki Karmer műkereskedőc-égek vásárolták meg és terjeszteték, úgy, hogy neve ismertté vált a tengeren túl is” (Magyar Művészet, 1934, 159.).

Alkalom teszi a tolvajt

Mesterei Münchenben Benczúr Gyula (1800-1873) és Ludwig von Loefftz (1845-1910) életkép- és tájképfestő voltak. Tudása már 1881-es, bajor parasztot ábrázoló arcképén is szembetűnő, de első igazán jellegzetes alkotása az „Alkalom teszi a tolvaj” (1882) volt (Salgói, 2007). E humoros hangvételű, anekdotizáló életkép (azontúl, hogy ritka példája a nagyszülő-gyermek kapcsolat ábrázolásának) azzal, hogy természetes jelenségként, bocsánatos bűnként tematizálja a gyermeki csínyt, ellentmond a falusi társadalomban működő tiszteletteljes, a kulturális reprodukcióhoz számottevően hozzájáruló nagyszülő képének (Sz. Morvay, 1956, 27.; Somlai, 1991, 136.).

A festő innentől fogva rendre „a boldog gyermekkor reminiscentiáiból” választott témát (Salgói, 2007), motívumait pedig testvéreinek Dunántúlon történő látogatása alkalmával, „a falusi béresek és a puszta népe gyermekeinek tanulmányozásából merítette” (Magyar Művészet, 1934, 159.). Képei a müncheni realizmus, közelebbről pedig a Piloty-tanítványok stílusának jegyeit viselik magukon, hiszen ragaszkodott a lokális színekhez, illetve nagy hangsúlyt fektetett a részletgazdagságra, az aprólékosságra és a pontosságra (Magyar Művészet, 1934, 159.). Roppantul mozgalmas, anekdotikus zsánerjeleneteire szívesen festett csendéletszerű elemeket, ezáltal is fokozva az életképi jelleget. Festészetébe a klasszikus modernség irányzatainak hatását nem engedte be, tartva az elnagyolás veszélyétől, továbbá úgy tartotta, hogy „a szellemesség ilyeténképpen való hajhászása igen sokszor csak a hiányok elpalástolását szolgálja” (Salgói, 2007).

Krumplievők (Forró!)

Szabolcska Mihály költőhöz hasonlóan az egyszerűséget kedvelte, stílusából „nagy modernség” helyett nem áramlott más, „csak szelídség, szeretet” (Karinthy Frigyes: „Szabolcska Mihály: Egyszerűség”). Ismerői jóindulatú, szerény, előzékeny, „csöndesen és szorgalmasan munkálkodó” embernek tartották, akinek „kedélyessége”, „nyájas humora” és „megnyerő optimizmusa” képein is megnyilvánultak (Magyar Művészet, 1934, 159.). A gyermekábrázolásaiból áradó fesztelen hangulat miatt Peskét Lyka Károly a piktorok „Pósa bácsijának” nevezte, példaként megemlítve a „Forró” („Krumplievők) és „Csak egy szemet” c. képeket (Lyka, 1951, 53.). Az „Én Ujságom” c. irodalmi értékű gyermeklap alapító szerkesztőjének verseihez hasonlóan a festő műveiből a gyermeki önfeledtség élménye áradt, gyermekjeleneteit a „vidéki élet pillanatai, a lármás gyermeksereg, vagy a lustálkodó délutánok hangulata lengi át” (Salgói, 2007).

Kemény dió

Salgói állítása szerint Peske Géza szerzett először polgárjogot „a gatyás, mezítlábas parasztgyereknek” (Salgói, 2007) a művészetben, ám a parasztgyermekek ábrázolása már az alföldi iskola gyakorlatában is jellemző volt kezdetektől fogva. Azt viszont kijelenthetjük, hogy Peske jelenetein érződik először határozottan a gyermeki sajátosságok felismerése, a gyermek önmagáért történő elfogadása, a gyermekkor önértékként való elismerése. Az első felfedezésektől örömteli, lírai utánérzésű, kedves emlékű gyermekkornak lehetünk szemtanúi képeit szemlélve, nála felfedezhetőek a gyermeklét olyan, a művész által már-már egyetemes érvényűnek láttatott motívumai, mint amilyen a bájosság, a szeretetéhség, a gyámoltalanság és a játékosság.

Kislány játékkal

A gyermek itt nem tűnik „kicsinyített felnőttnek”, mint pl. Fényes Adolf („Hazatérő testvérek”) vagy Deák-Ébner Lajos („Rőzsegyűjtő”) leánygyermek-ábrázolásain, hiszen többnyire nem a felnőttek dolgát végzi, sőt, még játéktevékenységeivel sem a későbbi társadalmi szerepekre készül elő, szemben a Tomori Viola (1935) egyik társadalomlélektani célzatú leírásában olvasható megállapítással, mi szerint faluhelyen a gyermeknek még játéka sem sajátosan gyermeki, hiszen a társadalomba való integrálódását segíti minden elemében, a felnőtti szerepkörökre való előkészületben van jelentősége. Itt a játék minden ízében igazolja a gyermekkor önértékként való tételeződését, s a gyermeket határozottan a gyermekkorban tartja.

Félbeszakított munka

Az alföldi iskola festőinek gyermekábrázolásaival (Koszta József: „Leány tányérral”, „Vízhordók”; Deák-Ébner Lajos: „Faluszéle”; Szüle Péter: „Vajat köpülő lány”) szemben gyermeki munkavégzés ábrázolásával nem igazán találkozunk az életműben, de ha mégis, akkor például egy munkáját félbehagyó gyermeket ábrázol a festő, megbocsátó hangon, derűvel és humorral jelenítve meg a lustálkodás és a hanyagság motívumát („A félbeszakított munka”), szemben Nicolaes Maes („A lusta szobalány”) ítélkező hangjával és a puritán etika értékeire való utalásaival. Míg Maes képe afféle erkölcsi példázat, mely a korabeli, polgárosuló Hollandia puritán-protestáns erkölcsének vizuális tanítóanyagának részét képezte, hirdetve a fáradhatatlan munkabírás erényének jelentőségét (Schneider, é. n.), addig Peske képe nem tanító jelleggel készült, pusztán a korabeli közönség elismerő kacajára vadászott, ezáltal is hozzájárulva a polgári körökben élő parasztság-sztereotípiák utántermeléséhez. Hasonló megállapítással élhetünk a „Lány csirkékkel” kapcsán is.

Libás fiú

Peske művein a gyermekmunka ábrázolása helyett inkább olyan témaköröknek jut nagy szerep, mint amilyen a gyermek és az állatok kapcsolata („Fiú kiskutyával”, „Lány kecskével”, „Kislány kecskével”, „Fiú kutyával”, „Csirkeetetés”). E képeken az állat egyrészt a gyermeklét ösztönösségének metaforájaként jelenik meg, így a gyermek állatiasan egyszerű, az ösztönösség szintjétől meghatározott természettel rendelkező teremtésként prezentálódik. Másrészt viszont szembetűnő a gyermek állat fölé magasodása („Libás fiú”), mely mintha csak a keresztény antropocentrizmus[1] továbbélését igazolná, hiszen már a csípőre tett kezű, magabiztos kisgyermek is érzékeli az állat fölé való rendeltségét. Az állat-gyermek tematikán belül megjelenik az állatról való gondoskodás („Nyúletetés”), s azzal együtt a gondoskodás, a felelősségvállalás megtanulásának folyamata is (ld. Deáky, 2011, 278.), amely már a felnőttlét felé vezeti a gyermeket.

Fiú lovon

Jellemző témakör a gyermeki játéktevékenység („Játékidő”) is. Ábrázolásra kerül itt a díszesen kiöltözött, játékokkal elhalmozott kislány játékszerekhez fűződő, a jóllét közepette már-már közömbössé váló kapcsolata („Kislány játékkal” – vö. Perlmutter Izsák hasonló tárgyú képeivel), az excentrikus fiúgyermeki természetből fakadó elevenség („Hógolyó-csata”), illetve az állatokhoz fűződő bensőséges viszony („Játszó gyerekek”) is. Továbbá a „Fiú lovon” c. kép önbizalomtól ittas modellje Fényes Adolf „Fiúcska” c. képéhez hasonlóan „nyeregben” érzi magát, lovaglást (irányítást) imitáló mozdulatai pedig érzékeltetik az instrumentális vezetői minták érlelődő voltát. E gyermeket szülei már kicsi korától fogva parasztgazdai szerepre készítik elő, s mintegy magától eltanulja a mintát édesapjától, akár csak a kis Móricz, aki már négy éves korától beidegzette „a parancsolgatást, a kíméletlenséget, a nyersességet” (ld. Móricz, 2014, 101.), persze az utóbbi két tulajdonság – a humoros hangvétel okán – itt nem is észlelhető.

Halászó fiú

A művész nagy érzékenységet mutatott a gyermekek összetartozásának („Krumplievők”, „Felüdülés játékidőben”, „Kemény dió”), illetve a fiziológiai szükségletek („Szőlőt szemezgető fiú”, „Ivó fiú”, „Krumplievők”) érzékeltetése iránt is, akárcsak Wilhelm Schütze („Itassuk meg a macskát”). Összességében pedig elmondható, hogy hangsúlyos gyermeklét-motívum a szabadságélmény („Két fiú csúzlival a nyári mezőn”, „Virágszedő lány”, „Kislány vörös ruhában”). „Halászó fiú” c. képén például – Tölgyessy Artúr „Horgászó fiú” c. képéhez (1910) hasonlóan – mintha a rousseau-i eudaimonizmus jegyeit hordozná magán, hiszen a természet itt mintegy a szabadság élményével itatja át a gyermekkort. Nem érezzük a fel-adatvégzés kötelezettségét; a fiú akarata a sajátja, nem alárendelt más hatalomnak. Ember és természet kapcsolatát harmónia jellemzi, a gyermekkor itt a szabadság életszakaszaként tárul elénk e pillanatfelvételszerűen megoldott képen, összhangban a rousseau-i gyermekszemlélettel (Rousseau, 1978). A festő talán saját gyermekkorát idézte meg e vásznán, a gyermekkort egyúttal a felnőtti öröm forrásának jelölve meg.

Az első szőlőszem

Ritkán ábrázolásra került az anya-gyermek kapcsolat is, mint például „Az első szőlőszem” c. képen, melynek a korra jellemző, a téma puszta leírására korlátozódó ismertetését találjuk a Vasárnapi Ujság 1900. február 4-i számában.[2] A leírásból kitűnik a gyermek értékes voltának, illetve a családban betöltött fontos szerepének („ő az úr a háznál”) hangsúlyozása, a képen pedig az anya-gyermek kapcsolat a szőlő motívuma révén egyfajta dionüszoszi árnyalatot kap, érzelmektől átjártnak, szeszélyesnek jellemezve e diádikus kapcsolatot. Peske e joviális hangvételű képével szemben Fényes Adolf „Család” vagy „Bölcsőt ringató” c. festményeit csendesség, méltóságteljesség, „bölcs szűkszavúság” (Lyka, 1905) és fojtott drámaiság hatja át. Míg Fényes képén az oltalmazó-védő anyai nevelői attitűd a szembeötlő, itt a játékosság mozzanata és a „gyermek mint a felnőtt örömforrása” toposz a hangsúlyosabb.

Mindazonáltal a szőlő itt – a mitológiai jelentéstulajdonításoktól áthatva – bőséget, jólétet, elégedettséget, életörömöt és békét jelez, továbbá, ha a János evangéliumában szereplő példázatból indulunk ki (János 15,1-11),[3] utalhat a nevelhetőségbe vetett hitre (pedagógiai optimizmus), illetve azzal együtt a comeniusi növény-analógiára is (a gyermeki lélek mint növény, melyet nyesegetni kell, különben elburjánzik) (Pál és Újvári, 2001).

Gyermekvigyázók

Az is az anya-gyermekkapcsolatról informál, hogy „Gyermekvigyázók” c. képén a kölykök kerülnek „szülőhelyettes” szerepbe, ami a néprajzi leírások szerint jellemző volt (Kresz, 1949, 66.; Vajda és Kósa, 2005, 259.), ahogyan az ezzel társuló hanyagság, figyelmetlenség is (Vasas, 1993, 22.), melyet (az ásítozás és a fáradtság megjelenítésével) e kép is érzékeltet, a lábbal ringatás mozzanata ellenére is.

Peske gyermekjeleneteinek művészettörténeti előzményeinek tekinthetőek Bartalomé Esteban Murillo (1618-1682) olyan képei, mint amilyen a „Játszó gyermekek” vagy „A koldus”, amelyeken a csavargó, játszó, kockázó és gyümölcsöt evő szegénygyermekek önfeledtsége és vidámsága a legszembetűnőbb (Angulo Iñiguez, 1962, 347.; 360.). Ugyanakkor, mint már utaltunk rá, a magyar festő képeihez hasonló szemléletű gyermekzsánereket festett Wilhelm Schütze, akit elsősorban a fény problémája foglalkoztatott. Az osztrák művész vásznain a falusi gyermekélet kedves, játékos hangulatú jelenetei kerültek ábrázolásra, művein többnyire derűs életszemlélet, s a gyermekkor nyitott, befejezetlen volta jut kifejeződésre („Belépni tilos”, „Vidéki idill”, „Hívás a farm kertjébe”).

Hógolyó-csata

Peske Géza képein a gyermekkor gondtalan, önfeledt életszakasznak tetszik, mintha a Nyugat-Dunántúl gyermekei nem ugyanazok a munkától megfáradt „miniatűr felnőttek” lettek volna, mint amelyek az alföldi iskola festőinek (pl. Fényes Adolfnak és Koszta Józsefnek) a vásznain megjelennek. Azonban miután tudatában vagyunk annak, hogy a néprajzi szakirodalom alapján a gyermekvilág vonatkozásában mérföldes különbségeket nem tehetünk, a művészi látásmódban tapasztalható különbségekkel magyarázhatjuk az ábrázolásbeli különbséget…

Játszó gyerekek

Gárdonyi Géza az „Ida regényében” világossá tette, hogy ebben a korban a közízlés a művésztől sokkal inkább egy kiscicával enyelgő kisdedet várt, semmint komoly esztétikai kvalitásokat (Kovács, 2006, 74-76.). A polgári nagyközönség efféle látásmódja az alkotás gyakorlatában fogadtatásra is talált. Peske Géza volt az egyik első, aki beállt a sorba, hogy cicával, kutyákkal, nyulakkal játszó kisgyerekeket fessen a „szépen élő”, tisztes közönség számára. Peskét a gyermekmunkával járó megpróbáltatások és a gyermekszegénység ábrázolása helyett a gyermeki örömök és a sajátosan gyermeki élmények nosztalgiától sem mentes felidézése foglalkoztatta, s ezzel az érdeklődéssel könnyen behízelegte magát a műcsarnoki közönség szívébe.

 

Szakirodalom

Angulo Iñiguez, Diego (1962): Historia del Arte. Distribuidor E. I. S. A., Madrid.

Deáky Zita (2011): A kisgyermekkor történeti néprajza Magyarországon. Századvég, Bp.

Kovács Ágnes: (2006): Magyarok Münchenben 2. – Az édeskés híg derű – Peske Géza. ArtMagazin Online, 2006/3. 74-76.

Kresz Mária (1949): A hagyományokba való belenevelődés egy parasztfaluban. In: Ortutay Gyula (szerk.): Néprajzi tanulmányok. Pázmány Péter Tudományegyetem Néprajzi Intézet, Bp. 53-92.

Lyka Károly (1905): Fényes Adolf. Művészet, 1905/6. http://epa.oszk.hu/00000/00009/04/353-361-fenyes.htm. [2016.09.01.]

Lyka Károly (1947): Közönség és művészet a századvégen 1867-1896. Új Idők Irodalmi Intézet Rt. (Singer és Wolfner), Bp.

Lyka Károly (1951): Magyar művészélet Münchenben. Művelt Nép Könyvkiadó, Bp.Salgói János (szerk., 2007): Bodajk története III. – Bodajk híres festői. Peske Géza és Spányi Béla. Bodajk, Helytörténeti Szakkör – NKÖEÖK, 2007. http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Bodajk/pages/bodajk_tortenete_iii/001_peske_geza.htm. Megtekintés: 2012.12.28.

Magyar Művészet (1934): In Memoriam Peske Géza. Magyar Művészet, 1934/5. 159.

Móricz Zsigmond (2014): Életem regénye. Kossuth Kiadó, Bp.

Pál József és Újvári Edit (szerk., 2001): Szimbólumtár. Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és a magyar kultúrából. Balassi Kiadó, Bp. http://www.balassikiado.hu/BB/netre/Net_szimbolum/szimbolumszotar.htm.

Rousseau, Jean-Jacques (1978): Emil vagy a nevelésről. Tankönyvkiadó, Bp.

Schneider, Norbert (é. n.): Művészet és társadalom: a társadalomtörténeti megközelítés. In: Rényi András (szerk.): Érintkező felület. Rényi András honlapja. http://www.renyiandras.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=207&Itemid=193.

Sz. Morvay Judit (1956): Asszonyok a nagycsaládban. Mátraalji palóc asszonyok élete a múlt század második felében. Magvető, Bp.Tomori Viola (2004): A magyar parasztság lélektana. In: Faragó Tamás (szerk.): Magyarország társa-dalomtörténete a 18-19. században 2. Dico – Új Mandátum, Bp. 195-203.

Vajda Zsuzsanna és Kósa Éva (2005): Neveléslélektan. Osiris, Bp.

Vasas Samu (1993): A kalotaszegi gyermek. A személyiségfejlődés hagyományai Kalotaszegen. Kráter Kiadó – Colirom Rt.

 

[1] Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. (Móz 1,26)

[2] „Azután lecsípte a legszebb szőlőszemet, hogy oda adja a kis Jancsinak. Hiszen minden, a mi szép, a mi jó, az övé. Hiába, ha kicsi is, de ő az úr a háznál s az is marad, míg majd kis testvérke nem születik; akkor aztán majd azé lesz a legszebb szem szőlő.

A kis kövér Jancsi elébb csak csodálkozik a szép, piros bogyón, sohase látott még olyat, de csakhamar kiterjeszti utána apró vaskos kacsóit, majd szájába is veszi azt a csodálatos piros golyócskát s miután tapasztalja, hogy édes, lármásan követeli a többit is, csak győzze neki a mama csipegetni.” (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1900/5. 69.)

[3] „Én vagyok a szőlőtő, Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt, lemetsz rólam, azt pedig, amely terem, megtisztítja, hogy még többet teremjen” (János 15,1–11)

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekkep.blog.hu/api/trackback/id/tr1211694557

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása