Gyermek/kép

Termékenységi kisplasztika a paleolitikum idejéből

2015. július 12. - Támba Renátó

A következőkben az őskőkorszak ún. „anyaistennő”-szobrászatával kapcsolatban felmerülő hagyományos feltételezések, interpretációk kerülnek tárgyalásra. Ezek a hagyományos feltételezések ma már problematikusak, az újabb meglátások ismeretének hiányában azonban ezeket nem tárgyalom hangsúlyosan. Először a téma fogalomrendszerét tekintjük át, azután röviden felvázolunk egy korszakolási lehetőséget, végül egyenként is szót ejtünk az alkotásokról.


FOGALMAK

A hagyományos elgondolások szerint az őskőkor (a paleolitikum) közösségeiben az asszonyok kiváltságos helyzettel bírtak. Ők végezték a gyűjtögetést, ami a közösség létfenntartásának biztosítása szempontjából meghatározó jelentőségű feladat volt, ugyanis a férfiak által végzett vadászat csak a táplálékforrás 30%-át biztosította. Ezen kívül ők végezték a háztartási munkákat, ők gondoskodtak a gyermekek neveléséről, s csakhamar köréjük szövődött a termékenységnek és az élet eredetének a kultusza is. A hajdani anyajogú társadalmakban – még egyszer hangsúlyozom, a hagyományos feltételezések szerint – a nőké volt az irányító és a szervező szerep, s központi jelentőségük volt azoknak a vallási hiedelmeknek, amelyek ezt a társadalmi szervezetet tükrözték. Ezeknek a hiedelmeknek és az ezekhez kapcsolódó rítusoknak a középpontjában a teremtő anya mítosza állt, vagy a szakirodalomban használt kifejezésekkel élve az „Anyaistennő”, a „Nagy Anya” (a „Magna Mater”) kultusza. Ezek a kultuszok több társadalomban éltek, ám arról, hogy Európa-szerte elterjedtek volna, nem beszélhetünk. Azonban feltehetően ennek a kultusznak a jegyében készültek az ún. „Anyaistennő”-szobrok, amelyek Mária képmásainak legtávolabbi előképeinek tekinthetők.

A Gravettien-kultúra idejéből már szép számban ismertek bizonyos termékenységi szobrok, amelyeket az asszonyság és a termékenység kőkorszaki jelképeként számon tartott kultikus alkotásokként jegyez a művészettörténeti szakirodalom. Ezeket a 30 cm-nél nem magasabb, a leggyakrabban agyagból, elefántcsontból, mamutagyarból vagy később mészkőből készült mobil szobrokat nevezzük Vénusz-szobroknak. Nevüket a felfedező régészek humoros kedvének köszönhetik, ám túlmutat ez az elnevezés a puszta tréfán, hiszen utal arra, hogy az őskori közösség számára a telt idomú nőalak jelentette a szépségideált. A „magna mater” („nagy anya”) kultuszának idején – a nagyarányú csecsemőhalandóság miatt – középpontba került ugyanis a termékenység gondolata. Ezzel magyarázható, hogy az őskori művész a termetet és a szaporodáshoz, fajfenntartáshoz szükséges testrészeket – a nőies formákat – emelte ki (a vénuszdombot és az emlőket), elhagyva a számára lényegtelennek bizonyuló részleteket. Így lett a kéz, a láb csökevényes, az arcot pedig egyáltalán nem dolgozták ki, viszont a hajkorona általában megint csak aprólékosan kidolgozott.

Gagarinói Vénusz

Ezt a gyakorlatot nevezhetjük idealizálásnak is („idea” = „eszme”). Idealizálásról akkor beszélünk, amikor a művész a számára lényeges vonásokat kiemelve átlényegíti a közvetlen fizikai látványt, illetve, amikor az ábrázolt személyisége helyett azt formázza meg a művész, ami számára a nőt – mint eszményt – jelenti. Az idealizálás tehát nem más, mint az ábrázolás tárgyának az eszményítés révén való átlényegítése. Ebben az értelemben – bár hangsúlyozom, mindössze bizonyos mértékig – rokonítható ez a fogalom a fogalmi ábrázolás fogalmával, ami nem másra utal, mint a konkrét látványtól való elvonatkoztatásra, illetve ezzel együtt például a művész nőfogalmának, nőeszményének lényegmegragadó megjelenítésére.

A nő fogalma az ősember számára – legalábbis hagyományos feltételezések szerint – közel egybeesik a termékenység fogalmával, e szerint tehát a Vénusz-szobrok várandós anyákat ábrázoltak. Zolnai Vilmos szerint viszont ezek a „zsírfarú hölgyek” inkább olyan asszonyok fogalmi megjelenítéseiként tárgyalhatók, akik már jó néhány szülésen túl vannak, s így méltán szereztek maguknak a közösség előtt tekintélyt. Ez persze a termékenységkultusz jelentőségének tényét nem zárja ki, de itt még az a feltételezés is előtérbe nyomul, ami egyébként is tartható, hogy a művek a jólétet is hangsúlyosan szimbolizálják. Összességében elmondható, hogy a művek az ideális női szépség, a jólét és egészség szimbólumai. Azonban az megkérdőjeleződik mindebből következően, hogy jogos-e a „Vénusz” kifejezéssel élni a tárgyalt szobrokkal kapcsolatban, tehát valóban szépségideál fogalmi leképezéséről van-e szó.

Végül még egy központi jelentőségű fogalmat tekintsünk át ezekkel az alkotásokkal kapcsolatban – ez a fétis fogalma. Meg kell állapítanunk ugyanis, hogy a Vénusz-szobrok – temérdek meghatározás szerint – fétis-szobrokként is funkcionáltak. A fétisek olyan vallásos tisztelettel övezett tárgyak, amelyeknek természetfeletti hatalmat tulajdonítanak, s ezt a hatalmat gondolatokkal vagy áldozatokkal lehet cselekvésre bírni.

Vonalaik a realizmusra törekvés mellett is sematizálóak és stilizálóak. Hosszú időn keresztül mintha csak művészi egyezmény szabályozta volna a rombusz alakú test megformálását, az elöl a melleken nyugtatott kéztartást, az elnagyolt, vagy éppen teljesen elhagyott lábakat és karokat. A fej mérete változó, de ritkán látni kidolgozott arcokat.



Willendorfi Vénusz (Alsó-Ausztria). 350 mm, mamutkő.
26-24 ezer évvel ezelőtt, Gravettieni kultúra

A Vénusz-plasztika legtipikusabbnak tekintett és talán legnépszerűbb darabjának tekinthető a Willendorfi Vénusz, amelyről legalábbis elmondható, hogy a gravetti-kultúra Vénusz-plasztikájának legtipikusabb darabja. Az 1908-ban, Szombathy József régész által felfedezett, 11,1 cm magas szobor Kr.e. 20-24 000 körül keletkezett, mészkőből készült és vörös okkerral van festve. Mérete alapján gyaníthatóan talizmánként használták, esetleg hüvelybe felhelyezve is hordhatták a nők mint kabalát. A másodlagos nemi jelleg hangsúlyozása érdekében bizonyos részleteket elnagyoltak, a térdkalácsokat mégis aprólékosan munkálták meg, viszont hiányoznak a lábfejek, az igen keskeny végtagok pedig szinte rásimulnak a hatalmas keblekre.


KORSZAKOK

A Vénusz-szobrokról – a talált anyagokban való bőségnek köszönhetően – ma már sok mindent el tudunk mondani. Elsősorban Nyugat-Európában, kiváltképp Németországban találjuk a legfontosabb lelőhelyeit, de Olaszországtól Szibériáig számos helyen találhatók kisméretű anya-fétisek. A legfontosabb alkotások Ausztriában (Willendorf), Franciaországban (Lespugue, Laussel, Menton) találhatók, de további hasonló szobrokat találtak Grimaldiban (Olaszország) vagy Gagarinóban (Ukrajna) is.


EMLÉKEK

Vénusz-szobrokat nem csak a Gravettien-kultúra idejéből ismerünk. Azonban, ha nem is nagy számmal, már az Aurignac-kultúrából is ismerünk, sőt, egyes régészek feltételezései szerint már a homo erectus korában, az acheuli kultúra idejében, 500 évvel ezelőtti időkben is készültek ilyen alkotások, bár az is valószínű, hogy ezek inkább természeti képződmények. Itt említjük meg a 6 cm magas, kvarcitból való, emberformájú alakot, a marokkói tan-tani vénuszt, amely kb. 300-500 ezer éves. Jóval fiatalabb, megközelítőleg 240 ezer éves az izraeli berekhat ram-i Vénusz, amelyet a Golán-fennsíkon találtak. A rajta talált festéknyomok miatt legalábbis feltételezhető, hogy használták kutikus tárgyként, akkor is, ha pusztán természeti képződményről van szó. A szobor kidolgozatlan, az emberi formát épphogy sejteni lehet benne, Alexander Marshack egy vitában mégis markánsan tartotta véleményét az emberi közbeavatkozásról a kavicsostufa-darab mivoltát illetően. 1999-ben találták meg.

A hohler fels-i Vénusz 31-35 ezer éves, már az Aurignac-kultúra idejéből való, 6 cm magas, talán nyaklánc csüggőjeként, talán talizmánként (bajtól, ártó szándéktól megóvó tárgyként) használt kis szobor. Az előbb tárgyaltaknál jóval kidolgozottabb, a nemi jelleg már itt is erősen hangsúlyozott.

A szerpentinitből faragott ausztriai galgenbergi vénusz 30 ezer éves körüli lehet, a második legidősebb, biztosan a vénusz-szobrok közé sorolható darab. Mozgás közben ábrázolták, nevét is innen kapta: ”Fanny, az Akasztó-domb táncos vénusza” (Fanny Eissler után). 1988-ban találták meg.

Már a gravetti-kultúra idejéből, 29-25 ezer évvel ezelőtti időkből való a dolní vestonice-i Vénusz, ez a felső-paleolitikumban készített, 11,5 cm magas agyagszobrocska, amelynek fenekén egy 10 éves gyermek ujjlenyomatára találtak rá. 1925-ben találták meg. 40 millió dollárt ér.

Dolní-vestinoce-i vénusz. 11,5 cm, kerámia.
I.e. 29 000 - 25 000 (Gravetti-kultúra)

Az 1922-ben megtalált, 14,7 cm magas lespugue-i vénusz erősen sérült állapotban került elő, mivel a földmunkák során eredetileg nem vették észre. A háti oldal hosszanti csíkozása miatt speciális ruhadarab, a farkötény ábrázolását gyanítják.

A szlovákiai petrkovicei vénuszt 1953-ban találták meg. 4,6 cm magas női, fej nélküli torzó, hematitból faragták. 23 ezer éves lehet. Lényeges különbség az átlaghoz képest, hogy ez feltehetőleg egy fiatal nőt ábrázol.

A szlovákiai, mamutagyarból faragott moravéni vénuszt 1938-ban találták meg. A fejet és a végtagokat készítője – feltehetőleg mágikus okokból – nem faragta ki. Megformálása a kelet-európai sztyeppék irányába mutat.

A brassempouyi vénusz egy elefántcsont-szobrocska töredéke, 1892-ben találták meg. Lényeges különbség az átlaghoz képest, hogy arca kidolgozott.

A lausseli vénuszt 1911-ben találták meg. 54 x 36 cm-es, mészkőtömbből faragott relief, körvonalaival a fal síkjából kiemelkedő alkotás; ezen a lelőhelyen több reliefet találták a kutatók. Ivókürthöz hasonló tárgyat tart a kezében, ezért ezen a néven is ismert: „Vénusz szarvval” vagy „Kürtös Vénusz”. Kezét hasára helyezve jelzi a bőséges várandóságot. Körülbelül 25 ezer éves. A cro-magnoniak jellemző módon ezt a szobrot is megfestették vörös okkerrel.

Laussel-i Vénusz („Kürtös Vénusz”, Dordogne). Homokkő.
20 ezer éves (Gravetti kultúra)

Már a magdaléni kultúra idejéből való a maltai vénusz Oroszorszából, a Bajkál-tóhöz közeli Malta kőbányájából; 1928-ban találták meg. A lelőhelyen min. 29 szoborhoz tartozó töredékeket találtak, amelyek a matrjoska-babához hasonlóan méretsorozatot alkotnak 136 mm-től 31 mm-ig. Részben stilizáltak, a szeméremdombot minden esetben hangsúlyozzák, egyébként sok a különbség. 23 ezer éves lehet.

A monruzi vénuszt 1991-ben találták meg, kb. 11 ezer éves. 18 mm magasságú idolfigura, fülbevaló volt vagy medl. Méretében és megformálásában is erősen eltér a tipikus gravetti vénuszszobroktól.

A brnói asszonyalak az első kerámia (terrakotta). 11,5 cm magas. A leegyszerűsített asszonyszobor felül át lett lyukasztva, ez mindenképp arra mutat, hogy nyakláncon függött. Ehhez hasonlóan absztrakt alkotás a brnói, mamutagyarból készült Függő, amelynél csak a láb vonalairól ismerhető fel a nőiesség.

A tiszai kultúrából való a kökénydombi vénusz, amely 23 cm magas agyagedény. Zsámolyon ülő nőalakot ábrázol, testét geometrikus minták borítják, amelyek talán a ruhát jelzik. A kezében tartott sarló az isten attribútuma. Fejének csak töredéke maradt fenn. A Hódmezővásárhely melletti Kopáncs-Kökénydombon találták meg. A vele együtt talált hasonló, de töredékesebb edénnyel együtt anyaistennőt ábrázolhatott. A két lelet az i. e. 5. évezred első felében virágzó tiszai kultúrából származik, és a magyarországi újkőkori szobrászat jelentős emlékei. A hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum őrzi őket.

Zengővárkonyi Madonna, 5 cm

Idővel a termékenység-kultusz helyét felváltja a fogalmi ábrázolás más plasztikai megnyilvánulása, az absztrakció lényegi kibontakozásáról tanúskodó idolok és talizmánok, valamint a sematizmusból a szélesskálájú érzelem-ábrázolás felé haladó isten- és istennő-szobrok (cernavodai gondolkodó nő, Kr.e. IV. évezred, Szegvár-Tűzkövesi "Sarlós Isten", Kr.e. IV. évezred), utóbbiak immár terrakottából (égetett agyag), párhuzamosan a kerámiaművészet terjedésével (harangedény kultúra, vö. Stonehenge). Ezek az alkotások a Balkánon és a Kárpát-medencében terjedtek el. Noha ezen laposított arcú vagy pusztán maszkot viselő, megjelenésükben büszkeségről, méltóságról, olykor pedig a révület állapotáról tanúskodó, belül üreges alakok már nem a termékenység-kultusz jegyében születtek, csak az ankarai Istenanyát (kr.e. 6000 k.) kell megnéznünk, s azt látjuk, az emberábrázolás iránti fokozottabb érdeklődés milyen erővel párosult a szülés pillanatának ábrázolásával.


IRODALOM

Heffner Anna: Az ősember művészete. Budapest, Calibra, 1994
Louis-René Nougier: A művészet kezdetei. Az őskor, Egyiptom, Mezopotámia és a prekolumbián Amerika művészete. Budapest, Corvina, 1990
Zolnay Vilmos: A művészetek eredete. Budapest, Holnap, 2001

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekkep.blog.hu/api/trackback/id/tr817621016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.