Gyermek/kép

Leánygyermek-ábrázolás Vastagh György festészetében

2016. szeptember 11. - Támba Renátó

Vastagh György (1834-1922) Szegeden született egy székely eredetű, polgárosodott családban. Képzőművészeti tanulmányait 1854-ben kezdte meg a bécsi akadémián, majd 1858-ban Kolozsvárra települt. Ekkortájt hívta fel környezete figyelmét tehetségére Mikó Imre, így aztán a művész egymás után festette a kolozsvári arisztokrácia arcképeit (Szana, 1886). Kezdetben szinte csak portrémegrendeléseket teljesített, később életképeket is festett részlet-gazdag kivitelben (Kaszás, é. n.). 1868-tól megszaporodtak bécsi megrendelései, így gyakran dolgozott Bécsben. Itt 1870-ben Wodianer báró és veje, Nemes Vince mecénásként támogatták, 1871-ben pedig Moritz von Schwind tanítványaként képezte magát. Az osztrákok – saját vallomása szerint – magukhoz tartozónak akarták volna tudni, miközben ő – a szabadságharc egykori káplárjaként – még az osztrák kormány által küldött, Schvarzenberg herceg, erdélyi katonai kormányzó portréjáért odaítélt ösztöndíjat is visszautasította (Művészet, 1914, 196-200.). 1875-1876-tól Budapesten élt. 1883-ban egy kivételes jelentőségű kiállításon állított ki, a római katolikus Lyceum dísztermében. 1894-ben a Nemzeti Szalon elnökévé választották Zichy Jenő mellett (Szana, 1886), emellett ő volt az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat alapítója és elnöke is (Művészet, 1914, 196-200.).
vastagh_gyorgy_girl-in-white-dress-with-blue-sash-and-roses.jpg

Vastagh György: Lány kék ruhában kék fűzővel és rózsákkal. 1883, olaj, vászon. https://iamachild.files.wordpress.com/2012/05/girl-in-white-dress-with-blue-sash-and-roses.jpg

Lány fehér ruhában, kék selyemövvel és rózsákkal. Vastagh György életművében előkelő származású gyermekek ábrázolásával is találkozunk, színpadias háttér előtt, teátrális gesztusokkal, plasztikusan megfestett ruharétegekbe öltöztetve. „Lány fehér ruhában, kék selyemövvel és rózsákkal” c. képének (1883) modellje frontális beállítással jelenik meg előttünk díványon ülve, komoly, már-már egy érett nő méltóságtudatát és önfegyelmét árasztó tekintettel.

A lábánál heverő, leszakított, száradásra ítélt virágok a felnőtt életvilágtól elválasztott gyermekvilágot, a művi nevelési környezetbe ágyazott gyermekkort szimbolizálják. Ugyanakkor kifejezésre juttatják a leányban már most érlelődő meddő életsorsot is, mely a konvencióktól ittas társasági létből, a nyárspolgári életmódból fakad. A virágmotívum a leány későbbi feleség-szerepét szintén előrevetíti, hiszen a virágszakítás analógiájára majd e leány is leszakíttatik egy férfi által. Mindazonáltal a leszakított rózsa – átvitt értelemben – előrevetíti a majdani deflorációt (= virágszakítás) is, s – a megbélyegződés mozzanatától eltekintve – ezen utalás összevethető Arany János „A méh románca” c. versében (1847) olvasottakkal, hiszen a rózsa leszakítása itt is a szerető „leszakítását” jelenti (ld. Fórizs, 1999).

Akárcsak a rétegzett jelentésű virágmotívumból, a berendezett tárgyi-fizikai környezetből kiolvasható nagyfokú biztonság- és kényelemigényből szintén következtethetünk a gyermekkornak a tágabb társadalmi környezettől (például a legkülönfélébb gyermekcsoportoktól) történő művi elválasztására. Ugyancsak ezt juttatja kifejezésre a modell bőrének porcelánbaba-jellegű felülete, mely a törékenység érzetét keltve ráirányítja a figyelmet a nagymértékű törődés, gondozás igényére, jelenlétére. A gyermek figurája ruhájának fehérével plasztikusan válik ki a vöröses, sárgás színű környezetből, így a fehér, illetve a selyemöv és a fejpánt világoskékje által sugallt mérsékelt, nyugodt, s egyúttal távolságtartóan hideg lelkiállapot még érzékelhetőbbé válik. Továbbá a ruhácska fehére az ártatlanság, az érintetlenség érzetét sugallva elárulja, hogy e kislány leánygyermeki erkölcsei egyfajta morális konzerválás tárgyát képezik.

Az ábrázolt derekán látható, a címben jelzett, a nyugalom érzését keltő kék selyemöv még inkább kiemeli erényességét, méltóságát. Az öv által hordozott jelentéseket párhuzamba állítva a Nibelung-énekek Brünhildáján lévő övvel elmondhatjuk, hogy e motívum a leánygyermek méltóságára, szüzességére, a szexualitás feletti uralmára utal, ebből fakadóan pedig a tisztaság és az ártatlanság erényét juttatja kifejezésre. Az öv két részre – egy alacsonyabb és egy magasabb rendű tartományra – osztja hordozója testét (Pál és Újvári, 2001), így hívva fel a figyelmet az ösztönkésztetéseken való uralkodás, az önuralom és az önmérséklet erényére. E motívumból fakadóan tehát e képről a szűzies, fegyelmezett, mértékletes, méltóságteljes leánygyermek eszményképe olvasható le, egy olyan leánykáé, aki érintetlenségét megőrzi a kor elvárásai szerint tisztes, jómódú jövendőbelije számára, a család jó hírnevének folytonossága érdekében. Mindezt az öv anyaga, a selyem a gazdagság jelentésével egészíti ki, s megerősíti a tisztaság erényét. A selyemöv világoskék színe pedig – a világi uralkodók hatalmának égi eredetét hordozó jelentése nyomán – a leánygyermek származásából fakadó hatalmára, nemesi méltóságára utal (Pál és Újvári, 2001).

A modellbeállítás és a rózsák elrendezése okán érződő színpadiasságot némiképp ellensúlyozza a hideg-meleg kontraszt által keltett térbeliség-érzés. Azonban a kép lélektani kifejező erejét igazában a gyermek nemesi kényelmet éreztető kéztartása, illetve zárt magatartást, védekező lelkiállapotot (Pease, 1989, 107-108.) sugalló lábkulcsa adja. Ez utóbbiból érzékelhetővé válik az előkelő családot jellemző státusz-védő, más társadalmi rétegektől elzárkózó magatartása, mely már e leányka viselkedésén is megfigyelhető.

„Gyermekek vagyunk, kiskorúak nemcsak a törvény, hanem a szellem itélőszéke előtt” (Teleki Blankát idézi: Ismeretlen, 2003). Ebből fakadóan – a forradalmi indíttatású írásmű szerint – a női lét a „kisszerű érdekek” és a külsőségek önreprezentációs célú hajhászása által meghatározott, a nők pedig nem többek „bálványozott báboknál” (Teleki Blankát idézi: Ismeretlen, 2003), akiknek feladata: kellemessé és széppé tenni otthonukat.

A leánygyermeki méltóság, szűziesség és ártatlanság efféle hirdetésével szemben Edvard Munch „Pubertás” c. festményén – leleplező módon – a lemeztelenített leánygyermeki természet a rideg, számító polgári környezetnek való kiszolgáltatottság tárgyaként kerül bemutatásra. E párhuzam alapján felvetődik annak lehetősége, hogy talán Vastagh reprezentációs célú leányportréjának külcsíne sem rejt mást, mint Munch szorongó, a felnőtt társadalom akaratának kiszolgáltatott leánykáját (de Micheli, 1969, 34.). Mindenesetre az bizonyos, hogy a korabeli leányok életét már korán kitöltötték az önreprezentációs célú tevékenységek (Sámi Lászlóné szavaival szólva: a cifrálkodás – ld. Kéri, 2008, 98.), s miképp arra már Teleki Blanka felhívta a figyelmet, életüket a „kisszerű érdekek” és a külsőségek hajhászása határozta meg. Az itt megjelenített leánygyermek is „bálványozott bábnak” (Teleki Blankát idézi: Ismeretlen, 2003)) tetszik, akinek asszonyi feladata nem más lesz majd, mint otthona kellemessé tétele és a szépelgés.
vastagh_gyorgy-lanyportre_1881-39_aukcio_104.jpg

Vastagh György: Leányportré, 1881.
http://viragjuditgaleria.hu/hu/muveszek/muveszek/V/vastagh_gyorgy/

Lányportré. Az előző képtől eltérően a „Leányportré” (1881) vörös ruhás modellje díszletszerűen megfestett természeti környezetben van, méla tekintettel, zárt magatartásra és pozíció-védésre utaló lábkulccsal, illetve törékenységét és védettségét kifejező porcelánbaba-jellegű bőrfelülettel. Az itt megjelenített virágmotívum szintén a morális konzerválásra, a testnek és a léleknek a nyárspolgári miliő közepette, illetve férje oldalán történő elhasználódására, illetve a majdani deflorációra utal. Mindazonáltal a leánygyermek – az előző kép modelljéhez hasonlóan – itt is gyámoltalan, oltalmazásra szoruló teremtésként jelenik meg, akinek legfőbb értéke a jellemesség, a mérsékletesség, a csendesség és az engedelmesség (ld. Medve Imre nyomán Kéri, 2008, 42. o.).
vastagh_gyorgy-fiatal_lany_szegfuvel-31_93.jpg

Vastagh György: Fiatal leány szegfűvel. 1893, olaj, vászon. http://viragjuditgaleria.hu/hu/muveszek/muveszek/V/vastagh_gyorgy/

Fiatal lány szegfűvel. Az előző két képhez képest a „Fiatal leány szegfűvel” c. roppant anyagszerű portrééletkép (1893) kihívó voltát az adja, hogy e mű halk mosolyú modellje immár fogait is megmutatja, virágot érintetve ajkaihoz, így juttatva kifejezésre a társasági jelenléttel, a szalonélettel együtt járó ledérséget. Míg az előző képeken a morális konzerválás burka alatt fejlődő gyermek képére tehettünk következtetést, a szegfüves leányzó figurája egyfajta mérsékelt erotikus képzelgés tárgyaként jelenik meg. Mindazonáltal a szegfű a középkorban gyógyhatásáról, a németalföldi festészetben (ld. Jan van Eyck: „Szegfűs férfi”, 1430-as évek eleje) a jegyesség szimbólumaként volt ismert, de színe miatt kapcsolatba hozható Krisztus testével is (Pál és Ujvári, 2001), összességében pedig – mint a gyógyítás jelképe és a szaglás attribútuma Hendrik Goltzius életművében – az életigenlés jelképének tekinthető. Éppen ezért a szegfű által e képen a leánygyermek még inkább az érzékiség, az erotikum hordozójaként jelenik meg. Az előző és a szóban forgó képet egymás mellé állítva az a benyomásunk, mintha az „ártatlan gyermekből” a férfi tárgyiasító tekintetétől meghatározott, szerényen jelzett vágyakozásának tárgyaként megjelenő „érett nő” válna. A képmutatás itt – újfent megidézve a munchi-ibseni analógiát – a korabeli polgári szexuálerkölcs sejtetésének adja át helyét, ily módon lebbentve fel a fátylat a nyárspolgári társadalom ideáljairól (vö. de Micheli, 1969, 34.).
vastagh_gyorgy-gyerekcsoport_1876-22_55.jpg

Vastagh György (1834-1922): Gyerekcsoport. 1876, olaj, vászon, 161x109,5 cm.
Jelezve balra lent: Vastagh Gy 1876. http://viragjuditgaleria.hu/hu/item/4052/

Gyerekcsoport. A „Gyerekcsoport” („Kettős gyermekarckép”) c. festmény (1876) a Vigyázó-család megrendelésére készült, 1877-től Gróf Vigyázó Sándor, 1934-től pedig Gróf Zichy Domokosné (született Bolza Marietta) tulajdonában volt.[1] A grófné nem más volt, mint Vigyázó Sándor unokája, aki Gróf Vigyázó Ferenc (Vigyázó Sándor fia) 1928-ban elkövetett öngyilkossága után pereskedés útján megszerezte a Vigyázó-család több vagyontárgyát. „Vigyázó Ferenc – fiúörökös híján – végrendeletében atyja útmutatását követve az akkor nagy anyagi gondokkal küszködő Magyar Tudományos Akadémiára kívánta hagyni a családi vagyont – beleértve a híres vácrátóti kastélyt, valamint a család értékes könyv-, kódex- és képgyűjteményét. A végrendeletet azonban az akkor már Gróf Zichy Domokos feleségének számító leányunoka megtámadta, s több más vagyontárggyal egyetemben feltehetőleg az itt bemutatott képet is örökség útján megszerezte” (Kaszás, é. n.).

A színpadiasan megrendezett, sötétszürkékkel, vörösökkel és a térbeliség-érzés keltését célzó hideg-meleg kontraszttal megfestett kettősportrén több gyermeklét-szimbólumot fedezhetünk fel. A képen a morális konzerválásra utaló virágmotívumon kívül – a korabeli nőideál érzékeltetése szempontjából – hangsúlyos a zongora motívuma, mely az esztétikai tehetség fejlesztésének jelentőségére, illetve az efféle zenei képességnek a leányok férjhezmeneteli esélyeinek javításában betöltött szerepére hívja fel a figyelmet (Németh és Pukánszky, 2004, 313.). Ennek, illetve a leány taglejtéseinek és porcelánbaba-jellegű bőrfelületének köszönhetően érzékelhetővé válik a kifinomult, érzékeny, törékeny, visszafogott és halk szavú leány érlelődőben lévő ideálja. Ugyanakkor a kisfiú kezében lévő ostor – mint a férfiuralom attribútuma – figyelmeztet a gyermek lényében máris formálódó hatalomgyakorlói képességre, s egyúttal figyelmeztet a fiúgyermeki elevenség eszményképére a leánygyermeki visszafogottsággal és önmérséklettel szemben.

A rousseau-i „ártatlan gyermekkor” mítoszával összefüggésben, annak folyományaként (a gyermeket potenciálisan megrontó társadalmi hatásoktól való eltávolításra törekedvén), érvényesül itt a „túlvédő, »széltől is oltalmazó«” szülői nevelési praktikák” (Pukánszky, 2004, 312. o.) hatása is – érezzük a gyermekek elzárkózását a külvilágtól (vö. Philipp Otto Runge „A Hülsenbeckschen gyerekek” c. képével [1804-1805] – ld. Mietzner és Pilarczyk, 2013, 37.). A gyermekkor pszicho-szociális és szexuálerkölcsi szempontú védettségét prezentálja a többréteges, egész testet takaró ruházat is. Az aranysárga leányviselet a gyermekkor értékes voltára, a kisfiú kék színű öltözéke az előkelő származásra, a „felsőbbrendűségre”, a hatalomra, a háttér és a zongora vöröse pedig a nemesi életerőre utal (Pál és Ujvári, 2001).
vastagh_gyorgy_pastimes.jpg

Vastagh György: Kedvtelések. É. n., olaj, vászon.
https://iamachild.files.wordpress.com/2012/05/pastimes.jpg

Kedvtelések. A „Kedvtelések” c. képen (é. n.) rendhagyó módon tevékenység közben látjuk az ábrázoltakat, akik feltehetően testvérek. A leányok rajzolnak és hímeznek, s mint tudjuk, e tevékenységek – az olvasás és a háztartás megszervezése mellett – a nagypolgári leányok, asszonyok jellemző tevékenységei voltak (Németh és Pukánszky, 2004, 255.). Az asztalon heverő virágok itt is a gyermekkornak a tágabb társadalmi környezettől történő művi elválasztására utal. Polgári és úri környezetben a testvérek gyakran egymás között töltötték az időt. A széktámla és a terítő aranysárgája a gyermekkor értékes voltára, a két lány ruhájának komplementer színei pedig a testvérpár összetartozására utal, szemben barna ruhás, passzívan szemlélődő öccsük kívülállásával.

 

Szakirodalom

Fórizs Gergely (1999): A méh románca. Arany János virágfájdalma. Irodalomtörténeti közlemények, 1999/5-6. http://epa.oszk.hu/00000/00001/00010/forizs.htm. [2016.08.15.]

Ismeretlen (2003): Reform és női emancipáció. Új szó, 2003. szeptember 22. http://ujszo.com/cimkek/noi-szemmel/2003/09/22/reform-es-noi-emancipacio. [2016.07.10.]

Ismeretlen (1914): Id. Vastagh György. Művészet, 1914/4. 196-200. http://www.mke.hu/lyka/13/196-200-vastagh.htm. [2016.07.16.]

Kaszás Gábor (é. n.): Id. Vastagh György. Virág Judit Galéria. http://viragjuditgaleria.hu/hu/item/4052/. [2016.07.16.]

Kéri Katalin (2008): Hölgyek napernyővel. Nők a dualizmuskori Magyarországon 1867-1914. Pro Pannónia Kiadói Alapítvány, Pécs.

Micheli, Mario De (1977): Az avantgardizmus. Képzőművészeti Alap, Bp.

Mietzner, Ulrike – Pilarczyk, Ulrike: Képek forrásértéke a neveléstörténeti kutatásban. In: Hegedűs Judit – Németh András – Szabó Zoltán András (szerk.): Pedagógiai historiográfia. Új elméleti megközelítések, metodológiai eljárások. Budapest, ELTE Eötvös József Könyvkiadó – Eötvös Loránd Tudományegyetem, 2013. 31-50. o.

Németh András és Pukánszky Béla (2004): Fejezetek az európai család és gyermekkor történetéből. In: Németh András és Pukánszky Béla (2004): A pedagógia problématörténete. Gondolat, Bp. 239-330.

Pál József és Újvári Edit (szerk., 2001): Szimbólumtár. Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és a magyar kultúrából. Balassi Kiadó, Bp. http://www.balassikiado.hu/BB/netre/Net_szimbolum/szimbolumszotar.htm. [2016.18.13.]

Pease, Allan (1989): Testbeszéd. Gondolatolvasás gesztusokból. Park Könyvkiadó, Bp.

Szana Tamás (1886): Vastagh György. Magyar Salon, 1886. április.

 

[1] Kiállítva: 1. Országos Magyar Képzõművészeti Társulat téli tárlata, Műcsarnok, 1877. november–december, katalógus: 99. (Gyerekcsoport címen); 2. Id. Vastagh György emlékkiállítása, Műcsarnok, Budapest, 1934. március 3. – április 2. katalógus: 3 (Kettõs gyermekarckép címen). (Kaszás, é. n.)

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekkep.blog.hu/api/trackback/id/tr4611695647

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.