Veress Zoltán (1868-1935), Liezen-Mayer Sándor és Hackl tanítványa, az Erdélyi Szépművészeti Társaság egyik alapító tagja volt. Gyermekalakjait gyakorta helyezte allegorikus („A szüret allegóriája”, „Az ősz allegóriája”) vagy mitológiai („Szűz Mária a gyermek Jézussal”) kontextusba, gyámoltalan, szeretetre méltó és ártatlan életszakasznak láttatva a gyermekkort (Lyka, 1951, 63.).
Veress Zoltán: A bor allegóriája. É. n., olaj, vászon, 38 x 50 cm. Jelezve jobbra lent: Veress Zoltán
http://budapestaukcio.hu/veress-zoltan/festo/a-bor-allegoriaja
Allegorikus gyermekábrázolásai közé tartozik „A bor allegóriája” (é. n.), melyen, miután a bor „az igazság, a vidámság és a termékenység szimbóluma”, „az életerő”, illetve „az isteni és emberi természet összeolvadásának” (Pál és Újvári, 2001) kifejezője, általa a gyermekkor dionüszoszi kontextusba kerül. Ezáltal ezen életszakasz az emberélet szertelen, derűs, életörömtől ittas, spontán megnyilvánulásoktól meghatározott periódusa, s egyszersmind a felnőtti öröm forrása. E puttószerű gyermekalakok által hordozott gyermekszemlélet Veress egész gyermekattitűdjét meghatározza, hiszen a gyermekkor nála bájosságánál, elevenségénél, örömteli, apró pillanatainál fogva prezentálódik. A kép derűjét a komplementer, egyszerűségét pedig a lokális színek adják, ám itt – a kismester más képeitől (pl. „Az ősz allegóriája”) eltérően – nem jelenik meg határozottan a képelemek közös tónus által történő egységbe foglalásának a müncheni realizmusra oly jellemző megoldása (Lyka, 1947, 139-140.).
Veress Zoltán: Szűz Mária a gyermek Jézussal. É. n., olaj, vászon.
http://www.opsouth.org/wp-content/uploads/2015/03/Veress-Virgin-Mary.jpg
A festő allegorikus gyermekalakjaihoz hasonló puttószerű teremtményt látunk „Szűz Mária a gyermek Jézussal” c. vásznán (é. n.) is, a gyermekkort ártatlan, gyámolításra, oltalmazásra szoruló életszakasznak mutatva be. Az antikizáló hatást a ión oszlopfők csak fokozzák, akárcsak a Szűzanya drapériájának esése, az egész kompozíciót pedig a különböző képelemeket összefogó (itt világosbarnás), közömbös tónus egységteremtő ereje hatja át, mely a müncheni realizmus elterjedt stíluseszköze volt e korban (Lyka, 1947, 140.).
A kép alapvető szimbólumértékeit a Madonna-ikonográfia hagyományos színszimbolikája adja: a kék lepel a biztonság, az oltalom, a béke és a transzcendencia érzését kelti, s egyúttal érzékelteti az isteni kapcsolatból fakadó felsőbbrendűséget, ruhájának pirosa pedig az anyai odaadást, szeretetet és áldozatkészséget szimbolizálja (vö. Raffaello Santi: „Esterházy Madonna”, 1508). A boldogasszony ég felé meredő, réveteg tekintete is az égi tartománnyal való kapcsolatot, s egyszersmind az isteni gyermekhez fűződő „szent köteléket” juttatja kifejezésre.
E „szent kötelék” a kép üzeneteként vonatkoztatható a hétköznapok anya-gyermek kapcsolatára is, ezzel avatva az anyát a családi kör szentélyének oltalmazójává. Akárcsak Pestalolizzánál, itt is megjelenik az édesanya apoteózisa, Madonna archetípusán keresztül hívva fel a korabeli közönség figyelmét a gyermekeit becsületes, jóravaló polgárrá nevelő asszony ideáljára, aki arra hivatott, hogy megóvja a bűntől gyermekeit, sőt, az egész emberiséget (Németh és Pukánszky, 2004, 371.). Az efféle anyaság-narratíva okán e mű rokonítható Amadée Guerard (1828-1908) olyan romantikus hangú képeivel, mint amilyen a „Fájdalmas anya kisdeddel” vagy a „Csak szép sorjában”.
Veress Zoltán: Kukoricafosztás. É. n., olaj, vászon, 45x50 cm. Jelezve balra lent.
http://budapestaukcio.hu/veress-zoltan/festo/kukoricafosztas
A „Kukoricafosztás” c. képen (é. n.) a „Madonna” édesanyai pátosza átfordul a paraszti zsáner prózaiságába, az egységteremtő közös tónus által is érzékeltetve a hétköznapok egyszerűségét, a munkavégzés monotonitását, még ha e munkaszokás jó alkalmat is adott „az elbeszélgetésre, mesemondásra, játékos évődésre, dalolásra, találós kérdések megfejtésére” (Ortutay főszerk., 1982).[1] Az anya-gyermek kapcsolat tematikájától mentesen, de a kukoricafosztás témájában készül Hollósy Simon „Tengerihántás” c. olajfestménye (1885) és Révész Imre „Kukoricafosztás” c. színezett rézkarca is.
Szakirodalom
Lyka Károly (1947): Közönség és művészet a századvégen 1867-1896. Új Idők Irodalmi Intézet Rt. (Singer és Wolfner), Bp.
Lyka Károly (1951): Magyar művészélet Münchenben. Művelt Nép Könyvkiadó, Bp.
Németh András és Pukánszky Béla (2004): A pedagógia problématörténete. Gondolat, Bp.
Ortutay Gyula (főszerk., 1982): Magyar Néprajzi Lexikon. Akadémiai Kiadó, Bp. http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/1-646.html. [2016.08.29.]
Pál József és Újvári Edit (szerk., 2001): Szimbólumtár. Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és a magyar kultúrából. Balassi Kiadó, Bp. http://www.balassikiado.hu/BB/netre/Net_szimbolum/szimbolumszotar.htm.
[1] Kukoricafosztás. In: Ortutay Gyula (főszerk., 1982): Magyar Néprajzi Lexikon. Akadémiai Kiadó, Bp. http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/3-973.html. [2016.08.29.]
