Innocent Ferenc (1859-1934) Budapesten született egy francia tisztviselő fiaként. Először a Műegyetemen tanult, majd beiratkozott a Mintarajztanodába, ahol Székely Bertalan tanítványa lett. Nemsokára Bécsben folytatta akadémiai tanulmányait, majd 1880-ban Charles Verlat-nál tanult Antwerpenben. Ezekben az években főképp történeti tárgyú képeket („Középkori lovag”, 1879; „Antonius beszéde Caesar holtteste fölött”) festett, de már antwerpeni tartózkodása alatt elkezdett életképeket festeni („Flamand tejárusnő”; „Öreg nő”), amelyek sorát Münchenben folytatta. Itt Wagner Sándor osztályában tanult. Ezután Rómában telepedett le, majd 1885-ben Párizsban tartózkodott („Miriam”, „Műteremben”, „Amatőr”). Szép számmal ismerünk tőle közéleti szereplőkről készült portrékat is („Darányi Ignác”, „Blaha Lujza”, „Nádai Ferenc”). Több nagyméretű templomi képet is készített, például az egri cisztercita templomban (Magyar Művészet, 1934, 279.).
Ugyanakkor igazán hírnevessé és közkedveltté azon eszményített nőfejeinek kiállítása nyomán vált, melyeket a korban oly divatos szalonélet, „a budapesti társasélet asszonyairól” (Lyka, 1951, 52.) festett annak az eszménynek a jegyében, amit a művész maga úgy nevezett, hogy „az abszolút szépnek kultusza” (Magyar Művészet, 1934, 279.; Lyka, 1947, 129.). Ezeknek az édeskés vonást magukra öltő társasági festményeknek köszönhetően a festőművészt egymás után halmozták el megrendelésekkel, így aztán anélkül folytathatta alkotói tevékenységét, hogy anyagi gondjai adódtak volna (Magyar Művészet, 1934, 279.; Lyka, 1947, 129.). Saját maga által „gyöngéd, diszkrét” előadásúnak tartott képein (Lyka, 1951, 53.), mint hírlett, modelljei „újjászülettek”, s olyanokká váltak, mint „legszebb álmaikban” (Lyka, 1951, 53.). Ám a „szépségfestés” e programja révén keletkezett népszerűsége „becsalogatta egy édesded, langyos, tetszetős, kedveskedő, szépítő előadási módba, amelynek révén nemcsak temérdek női arcképmegrendelést kapott, hanem a képeslapok is szaporán reprodukálták műveit” (Lyka, 1947, 129.). Műveit rendszeresen kiállította a Műcsarnokban, azonban idővel visszavonult egy Pátka nevű faluba, s itt is hunyt el 1934-ben (Magyar Művészet, 1934, 277-279.).
Innocent Ferenc szalonportréinak sorába illeszkednek társasági hangulatú leánygyermek-portréi is („Fiatal lány rózsákkal”, „Fiatal virágos lány”, „Mosolygó kislány”). E könnyed, üde, édeskés stílusú képek lényegi jegye a megszépítés, az idealizálás törekvése. Már-már hízelgőnek tetsző portréin ugyanazzal a jelentéssel fordul elő a letépett, természetes növekedési közegüktől megfosztott virág motívuma, mint Vastagh György és Bruck Lajos művein, láthatóvá téve a leánygyermeki erkölcsök konzerválásának nevelői törekvését. A virágmotívum már önmagában utal a női szépségre, a nőiségre, a nővé érésre, illetve az azzal együtt járó női életsorsra: nővé érésükkor és férjhezmenetelükkor majd ők is leszakíttatnak, úgy, mint ahogy most ezek a kislányok választják le a virágokat természetes közegükből („Fiatal virágos lány”). Ily módon a virágszakajtás mozzanata átvitt értelemben előrevetíti a majdani deflorációt (= virágszakítás) is (vö. Fórizs, 1999). A „Fiatal lány rózsákkal” messzeségbe révedő tekintete mindenesetre szintén utalhat erre a távoli, de a leányka lényében már idejekorán érlelődő életperspektívára.
Innocent Ferenc: Fiatal lány virágokkal, é. n. Olaj, vászon.
https://iamachild.wordpress.com/category/innocent-ferenc/
Fiatal lány rózsákkal. Innocent Ferenc leánygyermekekről készült képei első olvasatra – a gyermekség fiziognómiai-anatómiai dimenziójának megjelenítése okán – eszünkbe juttathatják ugyan a gyermeki ártatlanság rousseau-i toposzát, ám e lánykák báli ruhája, már-már a női érettség siettetését sugalló kozmetikázott arca révén sokkal inkább a szereppredesztináció problémája elevenedik meg az ábrázolásokon keresztül. A „Fiatal lány rózsákkal” c. képről (é. n.) például elmondhatjuk, hogy az első antropológiai tér, vagyis a ruházat és a test reprezentációjának jellemzői okán itt már előre érezhetőek a gyermek lényében érlelődő felnőtti szerepkörök, ám mivel e leány álomszerűen megfestett, stilizált, díszletszerű háttér előtt, a környezetalakító felelősség érzetétől átitatott társadalmi cselekvések kontextusától megfosztva került ábrázolásra, meglehetősen teátrális beállítással, így érződik „kiskorúsága”, „bálványozott báb” (Teleki Blankát idézi: Ismeretlen, 2003) volta is. E lányka életét szemlátomást már most is áthatja a cifrálkodás és a felszínes önmegmutatás tendenciája (vö. Sámi Lászlóné gondolatával – kommentálja: Kéri, 2008, 98.), így e mű tökéletesen visszatükrözi a leánygyermekekről alkotott korabeli képet, melyben a „gyámoltalan leánygyermek” és a „miniatűr felnőtt” képe vegyül egymással.
A gyermekkor anatómiai-fiziognómiai sajátosságai és lélektani dimenziói egyaránt megnyílnak előttünk, ha oly valószínűtlenül édeskés mázzal is, de az első antropológiai tér jegyei okán hangsúlyosabban érződik át az „érett nő” szerepkészletére való treníroztatás, hiszen e gyermek megjelenésén, mozdulatain, testtartásán több nőiesség érződik, mint gyermekiség. Nem úgy, mint Sir Joshua Reynolds „Az ártatlanság kora” c. képén, melyen még határozottan átérződik a gyermekkor elevensége és pillanatnyisága, mégpedig a hideg-meleg kontraszt által kölcsönzött határozott térélménynek, illetve a tekintet és a taglejtések költőien eleven ábrázolásának köszönhetően. Ily módon itt megjelenik a gyermeki ártatlanság rousseau-i mítosza.
Innocent Ferenc: Fiatal virágos lány, é. n. Olaj, vászon.
https://iamachild.wordpress.com/category/innocent-ferenc/
Fiatal virágos lány. A „Fiatal virágos lány” c. festményen (é. n.) azonban a virágszakajtás mozzanata szintén nem önfeledt gyermeki gesztusként jelenik meg, hiszen e gesztus révén itt is saját „virágsorsa”, későbbi leszakíttatása vetül előre, eszünkbe juttatva egyúttal akár a defloráció majdani mozzanatát is (vö. Fórizs, 1999). Elképzelhető ugyan, hogy az alkotó kifejezésre kívánta juttatni a gyermekkor általa érzett romantikáját, ám e festményen végül minden pusztán díszletszerű utánzása lett mindannak a természetszerű bájnak és gyermeki regényességnek, amit az alkotó esetleg a gyermeki természet lényegeként próbált közvetíteni. Mindenesetre itt is átérződik a gyermeki ártatlanság rousseau-i toposzának hatása, ráadásul itt hangsúlyosabb a gyermeki elevenség, spontaneitás mozzanata, ami pedig a gyermekkor lelki tendenciáinak alaposabb megfigyeléséről tanúskodik. Emiatt e kép összehasonlítható Joshua Reynolds „Miss Bowles” c. képével.
Innocent Ferenc: Mosolygó kislány, é. n. Olaj, vászon.
https://iamachild.wordpress.com/category/innocent-ferenc/
Mosolygó kislány. Végül érdemes elidőzni a „Mosolygó kislány” c. képnél, melynek modellje szintén kozmetikázott arccal, az érett nők szerepére (ti. a férfiak tetszésének kivívására) való ráhangolódást prezentáló rúzsozott ajkakkal, a színésznőkéhez hasonló, hullámos hajakkal kerül megjelenítésre, mely utóbbi szintén a férjért fenntartandó szépséget fejezi ki. A leány tekintete mértékletesen kihívó, mely megint a csábításra enged asszociálni, tükörszerű keretben való megjelenése pedig utal e leányok szépségkultuszára, s eszünkbe juttatja a testi szépség konzerválására való gondos odafigyelés megannyi rítusát, melyeknek a tükör fontos kelléke. Alig sejtetett ruhájából báli mulatságra való előkészületre is következtethetünk, s így e képet újfent a „báli toalett-képek” sorába helyezhetjük el.
Szakirodalom
Fórizs Gergely (1999): A méh románca. Arany János virágfájdalma. Irodalomtörténeti közlemények, 1999/5-6. http://epa.oszk.hu/00000/00001/00010/forizs.htm. [2016.08.15.]
Ismeretlen (2003): Reform és női emancipáció. Új szó, 2003. szeptember 22. http://ujszo.com/cimkek/noi-szemmel/2003/09/22/reform-es-noi-emancipacio. [2016.07.10.]
Kéri Katalin (2008): Hölgyek napernyővel. Nők a dualizmuskori Magyarországon 1867-1914. Pro Pannónia Kiadói Alapítvány, Pécs.
Lyka Károly (1947): Közönség és művészet a századvégen 1867-1896. Uj Idők Irodalmi Intézet Rt. (Singer és Wolfner) Kiadás, Bp.
Lyka Károly (1951): Magyar művészélet Münchenben. Művelt Nép Könyvkiadó, Bp.
